Home
 

Mindenszentek

MINDENSZENTEK NAPJA (NOVEMBER 1.) ÉS HALOTTAK NAPJA (NOVEMBER 2.) 

Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak.
A 20. században a halottak napja előestéje, vigíliája lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. E napon ma is szokás a halottak emlékezetére a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, ott elosztogatják. Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak otthon. Az Ipoly menti falvakban aki nem tud temetőbe menni, otthon gyújt gyertyát. Régebben figyelték, kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban. A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték : “Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”
Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda.
Mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán (a magyar nyelvterületen többfelé karácsony éjjelén) a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. A hiedelemtörténetek szerint a harangszó vagy világítás nyomán véletlenül a templomba tévedő ember észreveszi, hogy ott a halottak miséznek. Menekülni próbál, de a halottak letépik a ruháját, vagy a hátrahagyott ruhadarabját szaggatják össze. Az illető hamarosan meghal, mert az élőnek nem szabad a holtat meglátnia.
Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: “Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat, odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Ipolyhídvégen (Hont vármegye) halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.
Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Tiltották a mosást, mert attól féltek, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Szlavóniában nem végeztek semmilyen földmunkát, nehogy kelésesek legyenek.

(http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/unnepek-jeles-napok-es-nepszokasok-1/mindenszentek-napja-november-1-es-halottak-napja-november-2)

- – -

Radnóti Miklós: Apámhoz az égbe

Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!

Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!

Ha az élet zajgó tengerén -
Irányító, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám!

- – -

Farkas Árpád: Nagyapám sírjánál
(József Attila emlékére)

Szigetnyi félszeg, dohos világ.
Ahol a szelek is
lábujjhegyen
járnak,
s féllábbal már sírban
állnak
a fák.
Érzelgõs levelek az arcomba lesnek,
fonnyadtak, tikkadtak –
könnyeket keresnek –
Ó, hogy belerúgnék!
Hallasz, nagyapám?
Hát nem volt elég
mord köve e földnek,
alá kellett buknod
üszkös csontnak-kõnek?
Kár volt szakadt körmmel
kapaszkodni fényre,
hogy csak gondolj egyet –
s vissza a gyökérre!
Föld, Föld – e szót
mennyit ízlelgetted!
Na most aztán végre
szádba is vehetted!
Virágok és férgek
marakodnak rajtad,
s meg sem rezdülsz, hogy fent
újbúzát aratnak… –
*
Üss meg!
lépj rám!
Ne hagyd, hogy gyalázzon e ribanc,
ki sosem tanulja már meg:
mi az: – könyökkel a harc!
Hát mért kél e gyermeknek
káromkodni kedve?
Felhorzsolt álmokkal
hányszor feküdtem le?
Hányszor nyúltam el már
rothadt szalmazsákon?
Hányszor éreztem
az önzést e világon?
Lásd, nehéz, nagyapám,
könnyezni is nekünk,
kik téged (s könnyeid)
könyvekbõl ismerünk.
Összeraklak halkan
virágból és sárból,
egy marék homályból
meg egy fénysugárból.
Érzem, te is átgyúrsz
egy cikkanó ívvel –:
amint világra látsz
tiszta szemeimmel!

https://youtu.be/l9yVO-IFf1o

- – -

“Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.”

(Fekete István)

nov1

- – -

Off 

2017. október 30. hétfő This post was written by Categories: Főoldal Tagged with:
Comments are off for this post


Top